Followers

Sunday, October 16, 2011

Október 11, 2011






Október 11, 2011 
7 Kan, 17 Tzotz, 8 Manik

Dratzo! Visszatérünk! Világotok gyorsan halad a Földi szövetségeseink és a sötét összeesküvés közötti harc megoldása felé. Jelenleg az Agarthaiak segítenek sok nemzetetek katonai osztagának feloszlatni a hatalmas globális földalatti bázisokat és alagúthálózatot, amit a sötétség az 1950-es évek eleje óta birtokol. Ez olyan bázisokból áll, ahonnan a sötétség azokat a végső támadásokat kívánta megindítani, melyek az összeesküvés legfelsőbb rangú vezetői által irányított rettenetes börtönbolygóvá kellett volna változtatnia értékes bolygótokat. Örülünk, hogy jelenthetjük, hogy ez a rettenetes cél meg lett torpedózva ezen közös műveletek által. Ami hátravan, az az, hogy véghez kell vinni még néhány bevetést és egy nagyobb letartóztatást, így csak a végső tettei maradnak hátra ennek a győzedelmes vállalkozásnak a szent titkos társadalmak számára, melyek a Felemelkedett Mestereitek és azon nemzetek és más csoportok felügyelete alatt működnek, melyek hivatalos megállapodással csatlakoztak Földi szövetségeseinkhez. Ezek a végső tettek a törvényes bevezetői a sok új gondviselő kormánynak, és a jóléti programok kifizetésének is.

Az új pénzügyi rendszer a helyén van, és az összeesküvés hivatalos lemondására vár. Ez fog történni, amint Földi szövetségeseink katonai és diplomáciai manőverei lezárulnak. Egész idő alatt, a sötétség tovább kutatja az utat, hogy elszökhessen gyorsan közeledő bukása elől. Műveleteinek elsődleges bázisa az Egyesült Államok Vállalata, Washingtoni főhadiszállással, és mi tárgyalásban vagyunk számos olyan csoporttal, melyek csatlakozni kívánnak hozzánk ezen illegális rezsim leszerelésében. Most is stratégiákat alkalmaznak, miközben beszélünk, hogy elérjék ezt a célt. Közben a régi pénzügyi rendszer tovább roskadozik mindenütt a bolygón. Mennyei tanácsadóink jelenleg átnéznek egy sor opciót, melyek lehetővé fogják tenni, hogy megnöveljük az ügyeitekbe való beavatkozásunk mértékét, így lehetővé téve egy gyorsabb megoldását a fent leírt céloknak. A sötét összeesküvés még mindig szabadon van, és mi a lehető legfigyelmesebbek vagyunk a nektek szánt esetleges károkkal kapcsolatban. Mindegyikőtök értékes, és nem bánthatnak titeket, csak ha mennyei őrzőitek nem helyeslik az ilyen jellegű változásokat életszerződésetekben.

 Ahogy új instrukciókra várunk, figyeljük Agarthai unokatestvéreinket, miközben felállítják a közzététel színterét. Minden nap nemzetek új csoportjai csatlakoznak a mozgalomhoz, hogy legyőzzék az US Federal Reserve-et és annak szövetségeseit, a sötét titkos kormányt. Együtt ez a két szervezet kirívóan tapintatlan módon kezeli világotokat már több évszázada. Ennek most véget kell vetni, és a Federal Reserve összeomlása közeleg. A legutóbbi globális gazdasági hanyatlás nagy részt a Federal Reserve és számtalan pénzügyi szövetségese akcióinak köszönhető; egy nyilvános és egyben privát lázadás folyik, hogy kipréseljék az utolsó elérhető erőforrásokat is. Ahogy ennek az intézménynek a behatása fogyatkozik, egy új pénzügyi rendszer kezd megindulni. Ez az új rendszer már gondoskodott róla, hogy a legtöbb bank vegye át az úgynevezett Basel III szabályokat az átláthatóságról, és ez kezdi átirányítani a bankok közötti átutalt alapok útvonalát. A következő lépés a Federal Reserve dollár annak kiemelt pozíciójából való eltávolítása.

 Más részről, nyomást gyakorolnak az Egyesült Államok Vállalat államra, és annak legközelebbi szövetségeseire, hogy köszönjenek le a hatalomról. Az új kormányok, melyek az alkotmányos és szokásjog elve alapján lesznek megalapítva, készen állnak az átvételre. Ez egy folyamatban lévő eljárás, ami gondoskodni fog rezsimváltások hosszú soráról az által, hogy tömeges lemondásra kényszeríti mindazokat, akik már régóta részt vesznek világotok számos illegális kormányában. Ennek részeként, a rezsim Amerikában óriási nyomás alatt van, hogy átadja a gyeplőket egy új, elkötelezett csoportnak, melyek helyreállítják azt a sok alkotmányos jogot, amit elődeik oly áruló módon "átpreparáltak". Eljön annak az ideje is, hogy Amerika visszatér a szokásjoghoz és a nép-orientált gyökerekhez, és véget vet az illegális katonai és diplomáciai kaland-turizmus eposzának. Az új kormányzás elsődlegesen helyreállítja a diplomáciai és nemzetközi együttműködést, és lehetővé teszi egy egyetemes jólét elterjedését a bolygót.

 Sok Áldás! A Felemelkedett Mestereitek vagyunk! A birodalom, melyben laktok, a félelem mocsarára épül! Az új pedig az isteni Szeretetre! Nézzetek szívetekbe Kedveseink, és érezzétek a növekvő Szeretetet, amit küldünk nektek a Mennyország folyamatos rendelkezései által. A sötétség látja a Szeretet növekedését, és úgy reagál rá, hogy utálatot, harcot, és megosztást kelt, melyek eddig ezt a valóságot működtették. Felkérünk titeket mindannyiótokat, hogy használjátok a Szeretetet és egyre növekvő intuitív ítélőképességeteket, hogy átlássatok a sötétség legújabb csínytevésein, és felerősítsétek az isteni Szeretetet, hogy az átformálja valóságotokat. Együtt mi fel tudjuk használni ezt a szent energiát arra, hogy segítsen a Mennyországnak megteremteni új valóságotokat. Ne feledkezzetek meg róla Drágáink, hogy társteremtői vagytok ennek az új valóságnak. Vértezzétek fel magatokat és manifesztáljátok a Mennyországgal együtt azt a dicsőséges új birodalmat, mely most formálódik. Nagy mágusok vagytok, és egyesítsétek képességeiteket, hogy egy felettébb mennyei világot alakítsatok ki!

Az Agarthaiak és a mi titkos szent társadalmaink, egyre nagyobb mértékben rombolják le a bázisok és alagutak földalatti hálózatának labirintusát. A sötétek szándékában állt ezt a hálózatot arra használni, hogy támadások hatalmas sorozatát mérjék társadalmatokra azzal a céllal, hogy egy olyan börtönvilágot hozzanak létre, amit vasököllel irányíthatnak. Ez a terv már csak történelem. Helyette egy gyorsan növekvő mozgalom söpri el a sötétséget és annak kitekert gondolkodásmódját. Ahogy a sötétség marka gyengül, a még irányítás alatt álló fő média tovább folytatja az emberek felfelé törekvésének ócsárlását. Sok esemény fog történni hamarosan, és szorgosan eltakarítjuk a győzelmünk előtt álló apró törmelékeket. A növekvő számú letartóztatások ellenére, a sötétség eredménytelen cselszövést folytat, ami végül maguk ellen működik. A legjobb ezeket a gonoszokat bizottság elé állítani az utolsó lépések megtétele előtt.

 Társaink most készítik elő az új kormányzás beindítását. Az első lépés a tömeges világszintű kézbesítése St. Germain jóléti alapjainak. Az első bejelentések tartalma elkészült, és készülünk az új pénzügyi rendszer bejelentésére és bevezetésére. Minden menetre kész. Már csak a végső felmosó művelet van hátra, hogy biztosítsuk a sötét összeesküvés végzetét. A közzététel egy fő téma lesz ezen új kormányok feladatbeosztásán, de emlékezzetek, hogy mindez egyszerűen csak egy lépés a felemelkedés országútján, bár igen nagy. A Mennyország mélyen elkötelezett sikeretek iránt, és hogy visszajuttassa Gaia-t az ő korábbi érintetlen állapotába. Mindez gyorsan végbe fog menni, amint áthelyeznek titeket a biztonságos helyeitekre, vagy a hajók fedélzetére, vagy a Belső Föld kristályvárosaiba. Minden a Felemelkedésetek irányába halad!

 Ma megbeszéltük hogyan készül elő világotok a Felemelkedésre. A korlátolt tudatosságban való utazásotok óta, Felemelkedett Mestereitek biztosan felügyeltek titeket, hogy ezen jelenlegi idők felé haladjatok. Most meg fogjátok tanulni, hogy nem vagytok egyedül, és egy hatalmas és szeretetteli spirituális és űrcsalád van itt, hogy visszavezessen és visszairányítson titeket a teljes tudatosságba.Tudjátok Kedveseink a Szívetek Legmélyén, hogy a Mennyország számtalan Készlete, és soha véget nem érő Bősége valóban a Tiétek! Így Legyen! Selamat Gajun! Selamat Ja! (Szíriusziul Legyetek Egyek! és Legyetek Örömben!)

Website: Planetary Activation Organization
  

      

Originals and translations of Galactic Messages available at





Október 4, 2011






Október 4, 2011 
13 Caban, 10 Tzotz, 8 Manik

Dratzo! Visszatérünk! Világotok gyorsan halad ahhoz a mágikus ponthoz, ahol a hatalmon lévők felfedezik, hogy a dolgokat nem tudják már kezükben tartani, és a Földi szövetségesek irányába való hajthatatlan engedetlenségük a várt törésponthoz érkezik. A következő lépésük az, hogy megtárgyalják, hogyan a legjobb feladni magukat. Az elmúlt néhány hét is azt mutatja, hogy a sötét összeesküvés követői még a levegőből is pénz akarnak kihúzni. Most ezek a hihetetlen mesterkedések készülnek befuccsolni, mivel gyakorlatilag már nem maradt elég mozgásterük. Egyre csökkennek azok a rezsimek, melyek nyíltan, vagy titokban őket támogatják, és számos kulcsszemélyük titokban valamilyen feladási módot keres, és hogy megmutassa hogyan lehet ezt megtenni. A mi célunk az, hogy a kezünkben legyenek azok, akik ennek a globális szervezetnek, melyet mi sötét összeesküvésnek hívunk, a központi irányító részét alkotják. Őrizetbe venni őket, ami lehetővé teszi az új kormányzás, és Földi szövetségeseink fő céljainak felállítását. Örömmel, ugyanis ez most kész áldott valósággá válni! Már csak néhány lépés marad, mielőtt végre helyre rakjuk ezt az egész ügyet.

 Ahogy erőink körülveszik a sötét összeesküvést, ez a megbízhatatlan szervezet mint mindig, most is last-minute gonoszkodásokat forral, melyek célja olyan sorozatos nemzetközi incidensek kirobbantása, amik késleltetik az elkerülhetetlent. A sötétek mélységesen tisztában vannak azzal, hogy jelenlegi dilemmájukból kiút már nem lehetséges, és mindaz amit tehetnek, az az, hogy hatalmasakat próbálnak kockáztatni annak érdekében, hogy nehogy tönkremenjenek. A katasztrófapolitika a végső kétségbeesett trükkjük, és ez a reálpolitika az erősségük. Figyeljük őket, ahogy mindenféle incidenseket és ügyeket gyártanak, hogy zűrt okozzanak a Közel Keleten, Európában, és Latin Amerikában. Az összes ilyen csavar végül kudarcra van ítélve; mindazonáltal mindent megtesznek, hogy elhalasszák az elkerülhetetlen eseményt. Az összes ilyen csűrés-csavarás ellenére azonban, utoléri őket az a pillanat, amitől a sötétség retteg. A "játékok" széllel szemben mennek, és itt az idő a sötétség számára, hogy feladja, és engedje Földi szövetségeseinknek felvenni a hatalom gyeplőit.

 A sötét összeesküvés ezen leszerelése jelenleg az elsődleges célunk. A sötétség és annak sok üzlettársa már régóta akadályozza a jóléti alapok kiosztását és a kormányzás átvételét. Összekötő csapataink, az Agartha-ból kiválasztott személyzettel együtt arra törekednek, hogy ez meglegyen, és gyorsan. Tönkretettük a legtöbb fontos Észak Amerikai földalatti bázist, és a vele kapcsolatban álló alagút rendszert. Szabotáltunk egy sor tervet, amiket arra szántak, hogy feldúlják Észak Amerikát és így akadályozzák meg törvényes gyarapodásotokat. A következő lépés nem csak az, hogy izoláljuk őket és megtagadjuk tőlük különleges exotikus fegyvereik használatát, hanem az is, hogy elegendő számban tartóztassunk le alárendeltjeik közül ahhoz, hogy kétségeik se maradjanak azzal kapcsolatban, hogy itt a vége. Minden most a feladásukon múlik, mivel a kézbesítések követik az új kormányzás kiemelkedését. A bejelentések akkor egy új kezdetet jelölnek világotok számára!

 Ez az új valóság lehetővé teszi a közzétételt és a teljes tudatosságba való visszatéréseteket. A megállíthatatlan spirituális forradalom közepén vagytok, ami új kormányzást, egy új pénzügyi rendszert, és korlátlan jólétet eredményez. Ez lényegében véget vet az évezredes globális idegengyűlöleteteknek, és lehetővé teszi a közzétételt. A hatalmon lévők képesek lesznek elmondani, hogy világotok hogyan képes hatékonyan repeszteni. Egy új módszere lesz bevezetve annak, ahogyan a dolgokat végzik, és ez az egység, valamint új ötletek és koncepciók szabad és nyílt eszmecseréje iránti egyre növekvő elhatározást fog tükrözni. Ezek lesznek az első üdítő lépések a galaktikus társadalom szuverenitása és csodái felé. A vezetőitek a mennyei spirituális őrzőitek tanácsival összhangban fognak irányítani titeket. Vissza kell térnetek egy olyan létállapotba, amilyenek akkor voltatok, amikor az ősi Atlantisz idején eszközök által arra kényszerítettek titeket, hogy hagyjatok fel a teljes tudatosságba való újjászületéssel. Itt az idő, hogy üdvözöljétek akik valóban vagytok, és abban a birodalomban, amelybe valóban tartoztok. Balik kasi da! (Szíriusziul Üdvözlünk otthon, Utazó!)

 Sok Áldás, a Felemelkedett Mesterek vagyunk! Jelenleg világotok egy igazán nagy eseményre készül! Az emberi társadalom évezredek óta vagy az Anunnakinak, vagy földi kegyeltjeinek a könyörtelen kezei alatt állt. Az emberiség addig soha nem ízlelte meg azt a személyes szuverenitást és belső szabadságot, amit Atlantiszban élvezett. Ez most megváltozik! Olyan incidensek történtek a bolygó számos részén, melyek felállítják a színterét egy nagy ugrásnak az emberiség számára. Rövidesen olyan események fognak történni, melyek legyengítik végre a sötétség évezredes uralmát. Ezek a fejlemények közvetlen eredményei olyan speciális megállapodásoknak, amiket először múlt tavasszal kötöttek meg Európában, és aztán szép sorban megállapodtak több mint 180 nemzettel. Aztán merész manőverek rohama kezdődött ezen a nyáron, melyek véget vetnek a sok sötétség által üzemeltetett földalatti létesítmény, és a hozzá tartozó alagutak létezésének. Ezek az akciók vezettek ahhoz, hogy tízezreket tartóztassanak le a sötétség alárendeltjei közül.

 A letartóztatások most gyorsan haladnak azok irányába, akik már régóta szoros gyeplővel vezetik a sötét összeesküvést. A közelgő letartóztatásuk egy új korszakot indít meg az emberiség számára, melyben a Fény légiói vezetnek titeket és világotokat vissza a teljes tudatosságba. A Felemelkedett Mesterek isteni rendjeinek és azok emberi társainak elsődleges küldetése elvezetni az utat egy tömeges Felemelkedésbe. Más szóval Mindannyiótok győzedelmes visszatérésébe ahhoz, aminek lennetek kell: fizikai Angyalok, akik a Teremtő isteni tervét hajtják végre a fizikaiságban. Szorgosan figyelünk és dolgozunk azon, hogy elérjük a szent célt, és az idő ennek megtörténésére elérkezett. Egy sor hatalmas ugrással, amit a Mennyország tervezett meg és a mi mennyei és űrcsaládjaink segítettek, ismét azon fenséges Lényekké váltok, melyek valójában vagytok!

 A Mennyország igencsak régen tervezte el ezt a dicsőséges metamorfózist. A sötét birodalomba való merülésetektől azt akarták, hogy megtörténjen, de azzal a különleges céllal, ami most érkezett el. Sötét odüsszeiátok során sok mindent tanultatok, és ez a bölcsesség arra lesz felhasználva, hogy véghezvigyétek ennek a galaxisnak a sötétből Fénnyé való átalakítását! Sok tekintetben, a mi közös munkánk épp most kezdődik. Eónokkal ezelőtt, mi Felemelkedett Mesterek, egy utazásba kezdtünk, hogy visszavezessük az emberiséget a Fénybe, és az egész galaxis számára végzett Szeretet misszióhoz. Először lassú volt a haladás. Számos akadály volt, és a Fényhez vezető út szinte lehetetlennek látszott. Mindazonáltal a Szeretet és annak következményei, az isteni kegy, megerősített minket abban, hogy elérjünk egy igazán fenséges győzelmet! Ami most hátravan, az egyszerűen az első kapcsolatfelvétel lehetővé tétele, és azon végső szükséges lépések végrehajtása, melyek megelőzik azt, hogy a teljes tudatosság közös valóságunkká váljon.

Ma kifejtettünk több dolgot arról, hogy mi történik világotokban. Most nagyon közel vagytok ahhoz, hogy egy új valóságot lássatok megnyilvánulni. Ez azt jelenti, hogy nem csak új kormányzást, új kincstári, pénzügyi, és gazdasági rendszert, hanem egy bőséges jólétet is mindenki számára. És ez épp most kezdődik! Tudjátok Kedveseink a Szívetek Legmélyén, hogy a Mennyország számtalan Készlete, és soha véget nem érő Bősége valóban a Tiétek! Így Legyen! Selamat Gajun! Selamat Ja! (Szíriusziul Legyetek Egyek! és Legyetek Örömben!)

Website: Planetary Activation Organization
  

      

Originals and translations of Galactic Messages available at





Szeptember 27, 2011






Szeptember 27, 2011 
6 Oc, 3 Tzotz, 8 Manik

Dratzo! Sok minden történik világotokon. Több kisebb dolog átmenetileg késlelteti jóléti alapjaitok kiosztását és az alig várt híradásokat. Ezek a késleltetések az utolsók azon akadálysorozatban, amik világotok megváltoztatásának lépéseit diktálják. Megállapították, hogy az ami gyors és könnyű megoldás lett volna, végül a Mennyország által felállított határidővel találta volna szembe magát. Fontos emlékezni arra, hogy a közelgő események elkerülhetetlenek. A nemesfém raktárak fel lettek állítva mindenütt a bolygón, és az új pénzügyi rendszer elsődleges komponensei a helyükön vannak. A végső lökés nemrég egy nagy titkos konfliktussá fordult a sötét összeesküvők és azok hű követői között, és fegyveres erők eltökélt csoportja távolítja el ezeket az akadályoztató lényeket, hogy a változások simán történhessenek. Ez a küzdelem elért egy olyan pontot, ahol most készek vagyunk beavatkozni, és véget vetni az összeesküvés végső ellenállásának. Agarthai unokatestvéreink elkezdtek segíteni a reformáló erőknek, hogy abszolút bebiztosítsák, hogy ne történhessen a sötétek javát szolgáló hirtelen fordulat az eseményekben. Azt mondjuk nekik, Győzelemre!

 Erőink szigorúan a Mennyországtól kapott irányelveket követik, de mi is alig várjuk már az időt, amikor többet tehetünk annál, hogy csupán támogatjuk Földi szövetségeseinket az új valóság összerakásában. Ez nem egyszerű feladat. Magatok próbáltok teljesen megújítani egy olyan világot, ami már évezredek óta létezik, ami azt jelenti, hogy valójában elő kell idéznetek egy sor olyan hatalmas változást, ami nagyrészt ismeretlen a jelenlegi valóságban. Mindazonáltal, ez a mértékű változás olyan valami, amire Agarthai unokatestvéreink készültek, mivel teljes mértékben azt várták, hogy a sötétségnek ne legyen lehetősége beteljesíteni illegális machinációikat a teljes tudatosságba való visszatérésetek megakadályozására. A Mennyországnak van egy isteni időbeosztása, ami azt mondja, hogy a Fénybe való visszatérésetek időpontja utolért titeket, és a Galaktikus Föderációval való első tömeges kapcsolatfelvétellel kell ragyognia. A jelenlegi dolgok a közzététel felvezetésének részei. Bámulatos dolgok társulnak a közzétételhez, és alig várjuk, hogy részt vegyünk ezekben az eseményekben veletek.

 A közzétételhez vezető úton sok furcsa fordulat van. Nemrég számos fő kormány megállapodott, hogy előjön a közzététellel, és aztán hirtelen visszalépett a megállapodástól. Ebből megtanultuk, hogy csak a gondviselő rezsimek képesek biztosítani a közzétételt. Ezért az elmúlt néhány hónapban, elkezdtük megnövelni támogatásunkat Földi szövetségeseink és azok felé, akik hajlandóak aktívan kikényszeríteni a sötét összeesküvést földalatti bázisairól, és ez sikeres is volt. Továbbá védelmi erőinket meglepte az a "fejlett" technológia, ami ezeken a bázisokon titokban volt tartva azzal a szándékkal, hogy a sötétek megelőzzék a terveikben bármilyen utolsó pillanatban fellépő probléma felmerülésének lehetőségét. A sötétség vezetőségének el kell fogadnia, hogy idejük véget ért, és elérkezett minden sötét egyén számára a pillanat, hogy hivatalosan megadják magukat azoknak az erőknek, melyek csak arra várnak, hogy egy új ideiglenes kormányt hozzanak létre. Ezek a legális eszközei a közzétételnek.

 A sötétség tömeges ellenállásának utolsó lépései vannak folyamatban. Ahogy percenként szűkülnek alternatíváik, elérkezik az idő vezetőségük számára, hogy meghajoljanak az elkerülhetetlen előtt. Az önmegadásuk megakadályoz egy csomó szükségtelen fájdalmat és bánatot családjaik számára és különösképpen nekik. Az emberiség aranykorának peremén álltok, és a teljes tudatosságba való visszatérés teljesíti be azokat a próféciákat, amiket a Fény rendelt el Alantisz bukásának idején. Azt akarják, hogy ez legyen a nagy öröm ideje, és a sötétség feleslegesen hosszabbítja a káosz idejét. A Mennyország most azt tanácsolja nekünk, hogy be kell avatkoznunk oly módon, amitől korábban tartózkodtunk, és segítsünk azoknak, akik "kitakarítottak" egy sor sötét földalatti bázist. Több eszközt szétromboltunk és meg is semmisítettünk, amiket a sötétség azon összetett művelete részeként használt, hogy megakadályozza a teljes tudatosságba emelkedéseteket. A partjaitokra való érkezésünk ideje közel van!

Sok Áldás! A Felemelkedett Mestereitek vagyunk! Ma azért jövünk, hogy jobban megértsétek mi is folyik körülöttetek. Épp most viszik végbe sok nemzetben azt, hogy előidézzék számos zsarnoki rezsim összeomlását. Társaink is most állítják össze az új eljárásokról szóló megbeszéléssorozatot, amiket azon bankoknak fejtenek ki, amelyek nemzetközi szinten szándékoznak működni. A legfontosabb Amerikában az országos és a nemzetközi bankügyintézés közötti jelenlegi falat ledönteni. Létfontosságú továbbá, hogy az új átlátható működési mód ismert legyen a nagy és a kis bankintézmények előtt is. Ráadásul a nemzetközi felügyeleti ügynökségeknek nagyon szigorúaknak kell lenniük a mindennapi bankügyleti praktikák felülvizsgálata tekintetében. Lényeges, hogy ezek az új ügynökségek hatékonyan és átfogóan szabályozzák a globális bankügyintézés működését.

 A legfontosabb aspektusa ennek, az új pénznemek és a kormányváltások. Ezeknek a területeknek még mindig problémáik vannak. Tovább kövezzük az utat az ideiglenes kormányok általi első néhány bejelentés számára, és minden nemzet összes új pénzét átszállítottuk helyi elosztó központokba. A kiszolgáló bank hivatalnokait ezek a központok képzik ki az új pénzek váltására, és arra, hogy jártasak legyenek azokban az új eljárásokban, amiket a bank pénztárosainak követniük kell. Specifikus új szabályok lesznek adva a banki hivatalnokok minden egyes csoportjának, és a régi rezsim által régóta blokkolt alapok ki lesznek bocsátva, miután a szükséges papírokat hivatalosan elfogadják azok, akik kezdetben az alapokat kapják. Aztán a Szt. Germain World Trust-ból származó pénzek nagy szétosztása megkezdődik.

 Ezen alapok szétosztását azon kormányzati reform-csoportokhoz kötik, melyek ideiglenesen irányítanak majd egy sor fő kormányt. Egy nemzetközi törvényszék hivatalosan megadja erőinknek a jogot, hogy letartóztatásokat tegyenek és leállítsák ezeket a kormányokat. Számos katonai egység és jogi csoport ezen nemzeteken belül segít minket abban, hogy véghez vigyük a letartóztatásokat. Eddig a sötét összeesküvés személyzete közül több ezret fogtak el és vettek őrizetbe, és tartottak különleges biztonságú létesítményeken, melyek a Belső Föld pereme közelében vannak. A mi szándékunk az, hogy nagyon hamarosan befejezzük ezt a műveletet, és képesek legyünk megtenni híradásainkat a Fény Galaktikus Föderációjával együtt. Egy felettébb örömteli idő lesz ez. Namaste!

Ma beszéltünk sok műveletről, melyek megnyitják a ti és a világotok szabadságának ösvényét. Ezeket az eljárásokat még az előtt be kell fejezni, hogy a közzététel megtörténik, és ezen eljárások jelzik, hogy új valóságotok gyorsan közelít. Ez az új valóság az, ami lehetővé teszi számotokra, hogy véghezvigyétek a teljes tudatosságba való átalakulásotokat. Tudjátok Kedveseink a Szívetek Legmélyén, hogy a Mennyország számtalan Készlete, és soha véget nem érő Bősége valóban a Tiétek! Így Legyen! Selamat Gajun! Selamat Ja! (Szíriusziul Legyetek Egyek! és Legyetek Örömben!)

Website: Planetary Activation Organization
  

      

Originals and translations of Galactic Messages available at





Szeptember 20, 2011






Szeptember 20, 2011 
12 Akbal, 16 Zip, 8 Manik

Dratzo! Visszatérünk! Világotok tovább folytatja az átmenetet. Figyeljük, hogy társadalmaitok összes alapkonstrukciója az összeomlás közepén van; gazdasági és kormányzati struktúráitok, és szintúgy filozófiai és alapvető erkölcsi kódexetek is rendellenes működésben van. Ezek a különféle társadalmi platformok vagy hosszú hanyatlás végéhez érnek, vagy összeomlanak. Mindazonáltal mi azt is látjuk, hogy a romok alól, valami teljesen új és más emelkedik. Épp új hitrendszereket vesztek fel, melyek kezdik felváltani a régieket. Ennek a drámai átmenetnek a mélyén rejlenek a mi Földi szövetségeseink ambiciózus programjai, és ezek majdnem készek arra, hogy egy új gazdasági és politikai világot manifesztáljanak az egész globális társadalom számára. Nagyon örülünk, hogy ezek a dolgok ilyen széles skálán történnek, de arra vágyunk, hogy sokkal gyorsabban gördüljenek ki! Megkértük az Agarthaiakat, hogy gyakoroljanak nyomást Földi embertársaikra, hogy megnöveljék a felszínlakók társadalmát érintő változások mértékét.

 Válaszul, az Agarthaiak úgy döntöttek, hogy megkérik a Felemelkedett Mestereket, hogy avatkozzanak be, és kérjék, hogy világotok szent titkos társadalmai lépjenek elő és álljanak a Földi szövetségesek globális megállapodásai mellé. Az idő komolyan elérkezett arra, hogy beiktassanak új kormányokat és egy új gazdasági rendszert. Ezek a tettek lényegesek ahhoz, hogy lehetőségünk legyen a közzététel zászlaja alatt felfedni technológiáinkat és magunkat nektek. A Mennyország kiadott egy sor dekrétumot, ami megadja a mandátumot nekünk arra, hogy végrehajtsunk egy teljes első kapcsolatfelvételt veletek, és ez az esemény Földi szövetségeseink teljes támogatását igényli, és különösképpen a Felemelkedett Mestereitek fenséges energiáit. A sötétség botladozik, és kicsúszik kezéből világotok hajdani hatalmas fojtogatása. Ami hátravan, az a végső lökés, melyben a Fény érői most eltávolítják a sötétség maradványait. Erre a tettre várunk, ami annyira lényeges megjövendölt globális jólétetek és a Fénynek elkötelezett új kormányok kiemelkedéséhez.

Ez a létrejövő valóság a Mennyország nagy tervei által van támogatva, és minden abban segít minket, hogy ezt győzelemre juttassuk. Mindazonáltal, mint azt állandóan mondjuk, több kell ennél. Birodalmatokat egy nagyon erőteljes összeesküvés vezérli, melynek tagjai mindenütt megtalálhatóak, ahol pénz és hatalom lebeg. A sötétség tagsága széleskörű, vannak köztük akik bármi áron növelni kívánják hatalmukat, és vannak olyanok, akik hajlandóak ravasz módon olyannyira lazára venni szorításukat, hogy mások úgy érezzék, hogy hatalmuk csökken. Azt kértük, hogy azonnal zárják ki teljesen ezeket a sötét egyéneket minden fajta tárgyalásból, mely Földi szövetségeseink és azok közeli társai között vannak az új pénzügyi rendszer, vagy az új kormányok összeállítása tekintetében, mivel az ilyen egyének csak eltorzítják és késleltetik ezeknek a terveknek a végrehajtását. Agarthai unokatestvéreink teljes mértékben értik ezt, és kisöprik a korábbi sötét összeesküvés erőit a Földi szövetségesek által megalakított koalícióból.

 Lényeges, hogy azon csoportok ellen, akik a Fénynek vannak elkötelezve, ne áskálódjanak sötét egyének a véget nem érő hadicseleikkel. Gondos felügyeletünk felfedte, hogy ezek a sötét kollaboránsok hogyan ássák alá és akadályozzák művészi szinten a belső csoportdinamikáját azoknak, akik egy új pénzügyi és kormányzati rendszert formálnak, és így alapos és gondos kigyomlálását kértük ezeknek a csoportoknak, ami azonnal meg is történik globális szinten. Azért ismételjük ezt a kérést ebben az üzenetben, mert létfontosságú, hogy ezek a tettek olyan gyorsan menjenek végbe, amennyire csak lehet. Világtársadalmatok egy nagy felkelés agóniájában van; a rabul ejtettek mindenütt megszabadulásukat keresik zord mestereiktől, akik a sötétség módszereit használják arra, hogy megtartsák betegesen megszerzett zsarnokságukat. A szabadság és alapvető emberi méltóság szolgálatában való feltörés egyre fokozódik világotokon, és ez épp ahhoz illeszkedik, hogy amit oly régen megjövendöltek, az most felvirágoztatja és beteljesíti amibe ezek a bátor egyének oly hevesen belekezdtek!

 Sok Áldás! A Felemelkedett Mestereitek vagyunk! Sokan közületek nem tudják kik vagyunk. Olyan embertársaitok vagyunk, akik sok életet éltek a Földön, még mielőtt felfedezték a halhatatlanság (felemelkedés) titkát. Akkor úgy döntöttünk, hogy fontosabb itt maradni és elvezetni az emberiséget ehhez a csodálatos eseményhez, mint felemelkedni és a Szellem birodalmainak kegyes részévé válni. Itt vagyunk, hogy mindannyiótokat Igazi Énjébe juttassunk: egy felemelkedett, teljesen tudatos Fénylénybe. Generációk óta együtt dolgozunk a mi különböző titkos társadalmainkkal, hogy egy új valóságot hozzunk elő, ami Fénnyel, Szeretettel, és jóléttel van tele, és most a megvalósulás szélén áll. A sötét összeesküvés egy olyan sarokba lett szorítva, ahonnan nem tud megszökni, és világotok most egy Fénnyel teli entitássá való transzformációját várja, amit már mi rég megjövendöltünk. Teljes mértékben tudjuk, hogy időnként milyen frusztráló lehet ez a végső "lépés" az új valóságba. Tartsátok meg a Fényt erősen és magasan Drágáink, és figyeljétek a kibontakozó csodákat!

 Ennek az új kornak a hajnala megtör mindent körülöttetek. Azt látjátok, hogy drámaian megváltoztatja a Közel Kelet arculatát, és elkezdi sok latin-amerikai nemzetben megváltoztatni a Földanyához való hozzáállást. Hasonlóképpen, épp most kezdődik egy felkelés a status quo ellen Afrika és Ázsia számos részén. Ezek a kezdeti jelek arról informálnak, ami fel fog fényleni nektek a Csendes óceáni régióban, Európában, és Észak Amerikában. Szent Germain és az alapítványa zöld utat adott a hatalmas vagyon kiosztásának a megkezdéséhez, melyet közel négy évszázadon át gyűjtöttek össze az ő World Trust-jében. Ezek az összegek igazán meghökkentőek! Ezzel a kifizetéssel karöltve lesz kivitelezve az elrendelt kormányzati váltás egy törvényes és hivatalos módon. Ezek az elemek együtt örökre megváltoztatják valóságotok alaptermészetét.

 Jelenleg ennek az új kornak a szélén vagyunk. A Mennyország olyan ünnepélyes rendelkezésekkel állt elő, amik a Galaktikus Föderáció hajóinak egy óriási flottáját küldték a naprendszerbe azzal töltekezve, hogy megindítsanak egy velünk való első kapcsolatfelvételt. Üdvözöljük ezt az isteni beavatkozást, és alig várjuk az újraegyesülést a mi Belső Földi unokatestvéreinkkel, akik már régóta nyújtanak menedéket nekünk és védelmeznek minket, és a mi különféle titkos és szent társadalmainkat. Ezek a társadalmak formálták meg szilárd alapját annak az új Fény-orientált társadalomnak, amit létre kell hozni világotokon. Hamarosan Agartha birodalma és a felszíni birodalom összefonódik, ami egy egyedülálló galaktikus társadalmat eredményez, mely eljut a Vénuszra és a Marsra is. És ez az új csillag-nemzet az, amit rövidesen velünk együtt üdvözölni fog az Univerzum.

 Ma folytattuk a változásokon keresztüli utazásunkat, ami az első kapcsolatfelvételhez és a teljes tudatosságba való visszatérésetekhez fog vezetni. Örülünk, hogy ezen bámulatos események ideje közeledik. A flottáink és a Felemelkedett Mestereitek készen állnak, hogy egy szempillantás alatt átalakítsák valóságotokat! Tudjátok Kedveseink a Szívetek Legmélyén, hogy a Mennyország számtalan Készlete, és soha véget nem érő Bősége valóban a Tiétek! Így Legyen! Selamat Gajun! Selamat Ja! (Szíriusziul Legyetek Egyek! és Legyetek Örömben!)

Website: Planetary Activation Organization
  

      

Originals and translations of Galactic Messages available at





Szeptember 13, 2011






Szeptember 13, 2011 
5 Cib, 9 Zip, 8 Manik

Dratzo! Visszatérünk! Világotok tovább folytatja az átmenetet a régi és az új első közleményei között. Világotokon sokan akik részt vettek ezen változások kieszközölésében, azt akarják, hogy minden apró dolog jól menjen. Mindazonáltal a mi szemünkben fontosabb az előrehaladás, és hogy megtegyük a szükséges korrigálásokat. Földi szövetségeseink kapnak néhány alapvető tanácsot ebben a témában az Agarthai unokatestvéreinktől, és meggyőződésünk, hogy a bevezető kivitelezéseket gyorsan és sikeresen végrehajtják. Az ami készül, igazán egyedülálló történelmetekben, de létfontosságú, hogy tudjátok mikor kell cselekedni, és mikor kell elengedni azt amit oly szorgosan teremtettetek. Az összekötő csapataink meggyőződtek róla, hogy elérkezett a pillanat erre a merész tettre, és teljesen fel vagyunk készülve, és készen állunk a beindítására annak, ami valóra fogja váltani az új pénzügyi rendszert és a sok ideiglenes kormányt. Ezek az új kormányok lényeges előfeltételei a közzétételnek, és a közzététel pedig nagyon fontos az első kapcsolatfelvétel beteljesítéséhez.

 A közzététel egy hivatalos bejelentés, ami harsonaszerűen történik, amint a pénzügyi, kincstári, és kormányzati átrendező politikákat kinyilatkozzák és kifejtik az ideiglenes rezsimek. Mi úgy látjuk, hogy ez a fázis 10-14 napot vesz igénybe. Amint ezen témákat teljesen elmagyarázzák és bevezetik, ezek a rezsimek rátérhetnek a közzététel témájára. A közzététel nagyjából két három nap nyilvános bejelentésből áll és nyitott sajtókonferenciákból, amiket számos kormánytanács fog tartani az új kormányokban. Ezek a megbeszélések tartalmazni fogják Agartha létezésének kinyilatkoztatását. Belső Földi családotok akkor részt vehet a globális híradásokban, amit az után kívánunk végrehajtani, amint a hivatalos közzétételi esemény végre lett hajtva. Ezek a híradások be fognak mutatni minket nektek, és aztán felfedik az első kapcsolatfelvételi forgatókönyv minden aspektusát. Ez a hajóink nyílt átrepüléseivel lesz támogatva és kibővítve, és számos közös híradással általunk, és az új kormányok által.

 A közzététel és az azt kísérő híradások után, szándékunkban áll felgyorsítani kormányaitok azon munkáját, hogy előtérbe hozzák a mi különféle technológiáinkat. A mi tervünk az, hogy ellássunk titeket egy replikáló eszközzel, és véghez vigyük a szétosztást és a képzési fázist a projekt kezdetétől számított egy hónapon belül. A gyakorlati fázis tartalmazni fog speciális videókat, melyek az eszközökkel kapcsolatosak. Nem lesz más programozási gyakorlat, mivel ezek a videók addig fognak menni a tévékészülékeiteken, amíg a technikusaink meg nem győződtek róla, hogy teljesen jártasak lettetek egy replikátor működtetésében. Nagyon meg kell bizonyosodjunk róla, hogy nem működtetik helytelenül ezeket az eszközöket; a működési paraméterek helytelen használata azt fogja eredményezni, hogy visszaveszik az eszközt, mivel a Fénytechnológiával nem szabad visszaélni. Fontos belevenni ezt az első lépést a technológia kiosztási jogába, mivel azt gyorsan még felemelkedettebb fogalmak és szerkezetek fogják követni, amint a Fénytechnológia használatának következetes felelőssége teljesen beleintegrálódik kollektív gondolkodásotokba.

 Az első kapcsolatfelvételt közvetlen követő időszak arról szól, hogy megismertek minket, és mi is megismerünk titeket. Világotok készül elfogadni egy új valóságot, és a mi szerepünk ebben az, hogy megmutassuk nektek, hogy ez a valóság többé nem zárja ki a ti űr, Belső Földi, és mennyei családjaitokat. Megkapjátok a lehetőséget, hogy előkészítsétek magatokat egy olyan szintű tudatosságra, amit jelenleg el sem tudtok képzelni, és mint olyan, rettentő nagy feladat előtt állunk. Ez az oka annak, hogy miért tanácsos inkább elindulni ezzel az eljárással, mint folytatni az elkerülhetetlen késleltetését. Összekötő csapataink szilárdan elkötelezettek, hogy olyan simává teszik ezt az időszakot, amennyire csak lehet, és Földi szövetségeseinknél van a mi Agarthai unokatestvéreink jelentős erőforrása. Mindannyian azt kívánjuk, hogy bocsássatok meg és felejtsétek el aggodalmaitokat és kimerültségeteket, és bizakodjatok ebben az új időben történelmetekben! Fel fogjátok fedezni, hogy a teljes tudatosságba vezető végső lépéseket teszitek, és mindaz ami hátra van, az új világnézetetek arra való használata, hogy összehozzatok egy új életet a Föld emberisége számára!

 Sok Áldás! A Felemelkedett Mestereitek vagyunk! Nagy hírekkel jövünk ma! Itt az idő, hogy megnyilvánítsuk új valóságotokat! Társaink egy végső eljárásba kezdtek, ami előhozza jóléti alapjaitok kézbesítését. Ez a művelet is az új kormányokhoz vezet, és az Amerikai elnök speciális híradásához, ami valóra vált egy új globális pénz és pénzügyi rendszert. A nemesfém alapú pénznemekről szóló hírek az Amerikai dollár pénzügyi stabilitását jelzik, és a vele együtt érkező hozzá hasonló valuták lesznek a globális jólét falkavezérei. Továbbá hozzájön ehhez természetesen a világszintű adósságérvénytelenítési program. Ezek a programok csak annak a sok más dolognak a kezdetei, ami be fogja vezetni a Mennyország által jövendölt új jólétet. A ti szerepetek ebben az, hogy támogassátok a bőség elterjedését azzal a halom pénzzel, ami ki lesz osztva nektek.

Ezt a pénzesőt azért adják nektek, hogy elvessétek a bőséget világotokban, így segítve száműzni a hiány és a korlátozottság jelen világotokban meglévő fő forrásait. Arra bátorítunk titeket, hogy kövessétek szándékunkat és hozzatok jólétet mindenkinek! Ez egy nagyon gyors folyamat lesz, ami tovább gyorsul a mi űr és Belső Földi családjaink felfedése által. Együtt a Mennyországgal, és annak hatalmas birodalmaival, a Galaktikus Föderáció lesz az elsődleges eszköze a tudatosságváltásnak. Amint anyagi nélkülözésetek megszűnik, a következő lépés számotokra az, hogy tudati egységbe kerüljetek embertársaitokkal, és egy belső köteléket formáljatok, mely képes fenntartani Gaia-t és az ő sokszínű ökorendszereit. Így téve, kiemelkedtek a korlátozott tudatosságból, és elkezditek elfogadni a teljes tudatosságba való felemelkedéseteket. Ezen a ponton éritek el metamorfózisotok pillanatát.

Metamorfózisotok egy nagyon speciális Mennyei esemény. Régen azelőtt, Atlantis utolsó napjaiban, egy kísérlet leredukálta az emberiséget a jelenlegi korlátozott tudatossági szintre, ami végül egy 15.000 emberből álló csoportot eredményezett, akik az Atlantiszi uralkodó klán kiválasztott tagjainak "háziállataivá" lettek képezve. Ezt a projektet egy kataklizma előzte meg, ami a szülőföldjük maradványait az óceán fenekére küldte. Az őseitek egy speciális laboratóriumban voltak tartva, ami szükség esetén képes volt úgy funkcionálni, mint egy nagy hajó. És így maradtak életben, majd végül szétszórta őket a bolygón az Anunnaki. Most 13 ezer év és számos globális kataklizma után, majdnem 7 milliárdra sokasodtatok, és készek vagytok visszatérni korábbi énetek győzelmében, és újraegyesülni rég letűnt galaktikus rokonaitokkal.

Ma folytattuk üzeneteinket, melyek előkészítenek titeket az első kapcsolathoz vezető eseményekre. Ezek tartalmazzák a közzététel felvezetését, és a mi saját híradás sorozatainkat, melyek az első kapcsolatfelvételről beszélnek nektek. Miután földet érünk, a metamorfózisotokat megelőző események nagyban felgyorsulnak. Tudjátok Kedveseink a Szívetek Legmélyén, hogy a Mennyország számtalan Készlete, és soha véget nem érő Bősége valóban a Tiétek! Így Legyen! Selamat Gajun! Selamat Ja! (Szíriusziul Legyetek Egyek! és Legyetek Örömben!)

Website: Planetary Activation Organization
  

      

Originals and translations of Galactic Messages available at





Szeptember 6, 2011






Szeptember 6, 2011 
11 Muluc, 2 Zip, 8 Manik

Dratzo! Visszatérünk! Világotok egy új szabadság megtapasztalása felé tart! A különböző kormányok keményen dolgoztak azon, hogy létrehozzák egy új globális pénzügyi rendszer jubilálását. Az US Federal Reserve ténylegesen alá lett rendelve az új Amerikai Kincstári Bank-rendszernek, és már csak az új amerikai "gondviselő" kormány bejelentéssorozatai vannak hátra. Ennek az új banki felállásnak a kulcs összetevője az a világszintű kemény-valuta rendszer, ami az illegális és agyon-manipulált rendelt pénznem rendszert egy olyan entitássá fogja konvertálni, ami képes "valódi" értékeket tükrözni, és a cserekereskedelem "valódi" médiumaként funkcionálni. Emlékezzetek rá, hogy világotok csak rövid ideig fog fenntartani egy olyan rendszert, ami fizikai cseremédiumon alapul, hogy azt a nagy bőséget tükrözhesse ami most vissza van tartva attól, hogy elárasszon titeket a szabadság és luxus hullámában. Ez a jólét hatásosan fog létrehozni egy hidat a pénztelen társadalom számára, azon technológia elterjesztése által, ami fel fogja váltani a pénz szükségességét, és előkészít titeket arra a teljes tudatosságú birodalomra, ami rövidesen testet ölt. Ez az a birodalom, amiben mi lakunk.

A jólétetek meg fogja könnyíteni az új technológiák szétterjedését a bolygón, melynek egy része ki fogja szorítani a boltokat és szupermarketeket, elsődleges élelem és ruházati forrásotokként. Ráadásul ezeknek a technológiáknak a természete drasztikusan fel fogja javítani gazdaságotok működésének módját az által, hogy szükségtelenné teszi a cikkek és szolgáltatások nagy távolságokon való ide-oda szállítását. Amint földreszállunk, meg kívánjuk kezdeni az oktatásotokat minden dologgal kapcsolatban, ami a teljes tudatosságról szól, kezdve azzal, hogy hogyan kell kölcsönhatásban lenni a környezetetekben lévő más élő dolgokkal, és hogyan tapasztaljátok meg közvetlen módon jövőbeli szerepetek természetét Gaia őrzőiként. Gaia-nak sok törődésre van szüksége, hogy segítsetek megőrizni az ő globális ökorendszerének számos aspektusát és különlegességeit, és egyénileg és kollektíven fogtok foglalkozni ezzel, hogy megtanuljátok hogyan a legjobb segíteni őt ebben. Mi leszünk a mentorotok, és bevezetünk titeket abba, amit tudnotok kell, és aztán hagyunk titeket megvalósítani azt. Mindez csak egy bevezető lépés, még mielőtt beléptek a teljes tudatosság birodalmába.

A közzététel alkotja a következő nagy lépést, amint az új pénzügyi rendszer feláll és beindul, és teljesen kifejtik azt a világ számára. Ennek az új pénzügyi rendszernek az egyik fő funkciója az egyetemes adósságelengedés beágyazása az új bankszabályokba és szabályzásokba, és ezek együtt formálják a jóléti alapok kibocsátásának alapjait. Az új bankrendszer nyíltsága az új pénzekkel kombinálva egy megfelelő keretet hoz létre új jólétetekhez, miközben lehetővé teszi a közzététel hozzáadását a teljes csomaghoz. Ezek a közelgő fejlemények ki fogják terjeszteni azt, hogy társadalmatok mire képes, és ezért szándékunkban áll a mi technológiánkat bemutatni nektek, és összefűzni azt azokkal az eszközökkel, amiket évtizedeken át titokban tartottak kormányaitok. Ezeknek a különféle eszközöknek a természete személyes tapasztalatot fog szerezni nektek arról, hogy teljesen másként lássátok "valóságotokat", és bemutatja nektek azokat a koncepciókat, amiken keresztül biztonságosan tekinthettek a teljes tudatosságra. Ezen gyakorlati módszerek segítségével, szándékunkban áll megismertetni titeket a Mennyország és a csillagok bölcsességével.

Mint mindig, szuper galaktikus polgárokká való fejlődésetek a mi fő aggodalmunk. Ezért az Agarthai unokatestvéreitek összeállítottak egy olyan tanmenetet, amit szeretnének, ha megtanítanánk nektek. Azt szeretnék, hogy kapjatok olyan bizonyos perspektívákat, melyek bebizonyosodott példák sorozatával demonstrálhatók, amint a tömeges földreszállás megtörtént, és megkértek minket, hogy utasítsuk személyes mentorotokat arra, hogy legyen benne ennek az összetett programnak a bevezetésében. Egyetértettünk, és amint mentoraitok időt töltöttek Agarthai társaikkal, az általános konszenzus az lett, hogy ezek a gyakorlatok valóban fontosak a teljes tréning programotok szempontjából. Arra jutottak, hogy rendkívül tudatosakká kell válnotok a Gaia-val való finom kölcsönhatásotokat illetően. Ezek a napi eszmecserék arra használhatók, hogy kifejtsék az élő energia-mezőtök valódi természetét, és képesek legyenek demonstrálni a Gaia feletti folyamatos gondoskodó szerepetek valóságát. Ez a program képes segíteni sok dolog megmagyarázásában a teljes tudatossági átalakulásotokat illetően.

Sok Áldás! A Felemelkedett Mestereitek vagyunk! Egy nagy szellemi, tudatossági, és szabadsági forradalom folyik bolygószerte. Ez az átalakulásra való igény vezetett a Közel Keleti kormányok bukásához, Latin Amerika új gazdasági rendszerre való igényéhez, és Afrikában az igazság és a szabadság követelésére. Ez a harsonaszó a változás szeleinek bizonyítéka, mely megállíthatatlanul söpör keresztül világotokon. A változás szükségessége most kész megnyilvánulni, és olyan kézbesítésekkel kezdődik, amiket a St. Germain Tröszt szponzorált. Ezeket az alapokat egy kormányzati váltás fogja kísérni számos fő nemzetben, és egy sor bejelentés, ami a globális adósságelengedéshez vezet. Ezek a híradások az új nemes-fém pénznemeket is kifejtik, és az új, nyitottabb, globális pénzügyi és bankrendszert.

Szándékunkban áll arra használni az új pénzügyi rendszert, hogy támogassa Szent Germain jóléti programjait. Lényeges, hogy a Fénynek adott pénzek egy olyan rendszeren belül legyenek kiosztva, ami a találékonyságot és az új gondolkodást támogatja. Gaia azt kéri tőletek, hogy fedezzétek fel spirituális és új-tudatos erőforrásaitokat, és amint elkezditek megosztani ezt másokkal, támogatást fogtok igényelni ezen törekvésekben. Rövidesen a vagyon hatalmas újra-szétosztása fog biztosítani titeket és akik szövetségeseitek voltak arról, hogy egy ilyen erőforrást birtokoljatok. Ezek a hatalmas pénzösszegek ott vannak, hogy központokat finanszírozzanak, társaitok gyógyítását, és bemutassanak és közhírré tegyenek mindenféle bámulatos ötletet és találmányt. Azokat is finanszírozzák akik az istenséget támogatják és segítik azokat a programokat, amiket a Fény Galaktikus Föderációjának elkötelezett támogatói felvállaltak.

Látjuk ezeket a ragyogó Fényközpontokat összekapcsolódni, és beborítani a bolygót, alapot teremtve globális galaktikus társadalmatok felépítéséhez, és végül összefonódni azzal a galaktikus társadalommal, ami már a Belső Földön létezik. Az Agarthaiak évezredek óta várják, hogy segítsenek társ-teremteni ezen naprendszer új csillagnemzetét, és nagyon tiszteletben fogják tartani amikor az csatlakozik a Galaktikus Föderációhoz annak teljes értékű tagjaként. A sorsotok az, hogy a galaxis felének vezetői legyetek, ahogyan az a teljes tudatosság elfogadása felé halad. Régen ezelőtt, a Mennyország elmondta nekünk, hogy ez a világ egy nagyon különleges helyen áll a Tejút Galaxis tudatossági evolúciójában. Spirituális feladatunk része az emberiséget ezen felettébb bámulatos jövő felé terelni. Az idő most elérkezett, hogy kibontakozzon és közösen megtapasztalható legyen ennek a jóslatnak a megvalósulása.

Ma arról beszéltük, hogy mi történik veletek és valóságotokkal. Mindenütt fényes jövő tör elő a csalánok között, amiket még a sötét összeesküvés ültetett. A sötétség világának szomorúságát a Fény ragyogása és vidámsága készül felváltani! Együtt, Mi valóban győzedelmesek vagyunk! Tudjátok Kedveseink a Szívetek Legmélyén, hogy a Mennyország számtalan Készlete, és soha véget nem érő Bősége valóban a Tiétek! Így Legyen! Selamat Gajun! Selamat Ja! (Szíriusziul Legyetek Egyek! és Legyetek Örömben!)

Website: Planetary Activation Organization
  

      

Originals and translations of Galactic Messages available at





INVOC


Könjörgés

14:02:2014 -- 09:00h Brisbane, Australia

13:02:2014 – 24:00H BUDAPEST, HUNGARY

http://24timezones.com/

Foldimennyorszag

Foldimennyorszag
Foldimennyorszag

Sheldan Nidle Free Webinar