Followers

Sunday, October 16, 2011

Július 5, 2011






Július 5, 2011 
13 Cimi, 4 Kumku, 7 Ik

Selamat Balik! A teljes közzététel felé vezető műveletek szilárdan előre haladnak. Éberen felügyeljük ezeket a tevékenységeket, hogy biztosítsuk túljutásukat a sötétség által kifejtett bármely ellenálláson. Azok a különféle politikák, melyekről azt állítják, hogy “megmentik” sok nemzet gazdaságát, csupán hamis kecsegtetések, melyeket arra terveztek, hogy titkolják vele globális felépítésetek helyrehozhatatlan alkalmatlanságát. Valójában világotok gazdaságai egy hatalmas adósságba süllyednek, melyből lehetetlenség kilábalni. Az adósság érvénytelenítés az egyetlen kivezető út ezen leostromolt nemzetek számára, de a sötétség kegyeltjeinek kapzsisága akadályozza meg, hogy ezt az értelmes megoldást életbe léptessék. Ez az, amiért Földi szövetségeseink tettei oly létfontosságúak jövőtök számára. A jelenlegi gazdasági rendszernek, mint valóságotok többi részének is, ideje letűnni. Földi szövetségeseink tökéletesen tudják ezt, és szorgalmasan dolgoznak, hogy bevezessenek egy új gazdasági rendszert, mely mindazonáltal csak egy hézagpótló rendszer lesz, míg sebesen haladtok teljesen tudatos Fénylény sorosotok felé.

Ez a teljes tudatosság felé való haladás azt jelenti, hogy egy nagy átalakulás gyorsan legyőzi a sötétség fennhatóságát. A nehézség ebben az volt, hogy a sötétség nem ismerte el ami körülötte történik. A Felemelkedett Mesterek bámulatosan megváltoztatták valóságotok rácshálóit, a ti segítségetekkel, Fényt öntve világotok minden egyes szegletébe. Szeretet és Egység a jövőtök. A korokon át folytatódó gyűlölet, skizmák, és nagybani manipulációk, melyek a sötétség kegyeltjeinek művei, és ismert világotok alkotóelemei, gyorsan elhalványulnak, és mi itt vagyunk, hogy segítsük a Fényt az új, teljes tudatosságú birodalom valóra váltásában. Fontos az évnek ez az időpontja, mivel ez jelöli Szent Germain egyik legkedvesebb projektjére való megemlékezést: az Amerikai Függetlenségi Nyilatkozatot. Az elidegeníthetetlen jogok, amiket mindenkinek odaígértek, valójában magukba foglalják az Életre, Szabadságra, és a Boldogságra való törekvést, ami személyes szuverenitássá, szabadsággá fordul, és valódi belső örömötök követi. Ezek a minőségek mindannak velejében rejlenek, amiről a teljes tudatosság szól, úgyhogy nézzük meg ezt közelebbről.

Teljes tudatosságúnak lenni az isteni kegy valódi állapota: képes vagy könnyedén kommunikálni felsőbb éneddel (a te isteni Én Vagyok Jelenléteddel), és egy olyan csodás birodalomban élni, ami a fizikait a spirituálissal integrálja; ebben a Létállapotban, megtervezheted életedet a spirituális tanácsaitokkal, bölcsességet szerezhetsz a fizikai élettapasztalataidból, és hozzájárulsz az isteni terv kibontakozásához az összes birodalomban, minden nap. Ily módon, növekedsz spirituálisan, mentálisan, és érzelmileg is. A megszerzett bölcsességet állandóan megosztod a közvetlen társközösségeddel (egy családszerű közösség, mely akár 64 egyénből is állhat), mely már csecsemőkorod óta ismer téged. Ez a tudás nem csak téged segít, hanem a közösségedet is, és az egész társadalmadat úgyszintén. A galaktikus társadalom egy hatalmas egymással összekapcsolódó labirintus, mely boldogan fon magába téged. Ellát téged tudással, bölcsességgel, és mindenek felett egy olyan módszerrel, hogy képességeiddel hozzájárulj fenntartani azt a nagyszerű csillagnemzetet, melyben élsz.

A sötét összeesküvés folyamatos engedetlensége is az erőszakoskodásra utal, amit arra használt, hogy megvédje hatalmát felettetek közel 13 évezrede. Földi szövetségeseink készülnek kirántani annak tagjait a most ingatag pozícióikból, de ez olyan erőteljes egyének, Felemelkedett Mesterek, és számos nagyon gazdag csoport szilárd koalícióját igényli, akik elkötelezték magukat a Fénynek, hogy véget vetnek a sötétek hosszú uralmának. Ebben a döntő tényező mi vagyunk: a Galaktikus Föderáció első kapcsolatfelvételi csapata. A mi jelenlétünk azt mondja ezeknek az összeesküvőknek, hogy ez a “csendes forradalom” más mint bármelyik amivel azelőtt találkoztak, ugyanis egy olyan szövetséggel kerülnek most szembe, melyet két olyan elem támogat, ami náluk hatalmasabb: a ti spirituális és a ti űrcsaládjaitok. Most valóban megfordult a globális állás. Az egyedüli fennmaradt kérdés az, hogy milyen hamar következik be egy nagy jelentőségű globális hatalomváltás. Ezen hatalomváltásból az első kapcsolatfelvétel elfogadása, és ezzel együtt, egy olyan birodalom eltörlése következik, melyet Atlantisz és az ő Anunnaki szövetségesei hoztak létre.

Sok Áldás drága Szívek! Visszatérünk isteni Jelenlétetekbe! Társaink készülnek azokra a “speciális találkozókra”, amiket mi ajánlottunk fel a sötéteknek. Ezen “cukroscsomagok” eredményei isteniek, mivel biztosítaniuk kell nekik szabadságotokat, és megnyilvánítani személyes szuverenitásotokat, melyet a múlt héten elhoztatok. Az év ezen időszakának egy különleges jelentősége van Szent Germain számára, mivel ez több mint két évszázaddal ezelőtt ünnepi alkalom volt, amikor ő merészen kinyilatkoztatta prototípusát azon állapotból való felszabadításotoknak, amibe rabul ejtett a sötétség titeket. Ez a dokumentum, mely kimondta szabadságotok mögött rejlő kötelességeiteket, ismét fel lett használva azon törvényi kinyilatkoztatások alapjaiként, melyek készen állnak rá, hogy nyilvánossá váljanak. Valójában, ezek egy “második Amerikai Forradalmat” alkotnak, de ez alkalommal nem csak Amerikát, hanem az egész világot fel fogják szabadítani. Ezek a hivatalosan elfogadott rendeletek gyorsan bevezetik annak eszközeit, hogy felálljanak teljesen más irányultságú új kormányok.

Figyeltünk titeket, ahogy szenvedtek a sötét összeesküvés könyörtelensége alatt, és ezek a Lények még mindig képtelenek meglátni, hogy a távozásuk ideje elérkezett. Ami következik, az fel fogja ébreszteni őket, és világosan megláttatja velük egy új világ születését. Isteni célunk a Fény elterjesztése mindenütt ezen a szép bolygón, és előkészíteni titeket a teljes tudatosságra. Ezt a hatalmas globális felemelkedést szilárdan elrendelte a Mennyország, és a Teremtő hagyta jóvá. Örülünk, hogy ez a szent pillanat elérkezett. A társaink sokat tettek, hogy előkészítsék a különleges bejelentések sorát, mely jelezni fogja egy jóléttel, szabadsággal, és mindenki számára szuverenitással teli új valóság megteremtését. Ez lesz az az idő is, amikor a mi Agarthai családunk újra bemutatkozik nektek. Az a szándékunk, hogy ez gyorsan, könnyedén, és sok örömmel történjen!

Mivel az idő elérkezik egy új korszak elindítására, meg szeretnénk jegyezni, hogy a küldetés, melyet évezredeken keresztül végeztünk, a gyümölcsöző pillanathoz ér. A Fény Galaktikus Föderációjának hivatalos megérkezése ebben az emberiség számára új korszakban történik. Az előttetek álló napokat sok öröm fogja jellemezni, ahogy az eljárások a tömeges földreszállások bejelentéséhez vezetnek. Az új kormányok és a jólét nagyban meg fogja változtatni az élet módját, súlyos felelősségeket kell magatokra vennetek, melyek szintén át fogják alakítani a fontossági sorrendet életszemléletetek tekintetében, mivel ahogy az új információk bekerülnek, érdeketekben fog állni azokat megragadni. Mindazonáltal biztosak lehettek benne, hogy képesek lesztek kezelni őket, és alkalmazni személyes környezetetekre. Csak tudjatok róla, hogy ez egy alapvető pillanat. Keresztül kell mennetek felemelkedésetek felismerésének és helytelen aggodalmaitok elengedésének kezdeti stádiumain.

Ma folytattuk megbeszélésünket, és rövid összegzést adtunk a kibontakozó eseményekről. Szeretnénk megismételni, hogy ezek az események alkotják valóságotok átalakulásának kezdetét. Elérkezett az idő számunkra, hogy találkozzunk és együtt ünnepeljük új kalandunkat. Tudjátok Kedveseink a Szívetek Legmélyén, hogy a Mennyország számtalan Készlete, és soha véget nem érő Bősége valóban a Tiétek! Így Legyen! Selamat Gajun! Selamat Ja! (Szíriusziul Legyetek Egyek! és Legyetek Örömben!)


Website: Planetary Activation Organization
  

      

Originals and translations of Galactic Messages available at





No comments:

Post a Comment

INVOC


Könjörgés

14:02:2014 -- 09:00h Brisbane, Australia

13:02:2014 – 24:00H BUDAPEST, HUNGARY

http://24timezones.com/

Foldimennyorszag

Foldimennyorszag
Foldimennyorszag

Sheldan Nidle Free Webinar